Kérészéletű szuperanyaságom és a babamasszázs
27 éve már, hogy 23 évesen ölelgettem elsőszülött kisfiúnkat, miután a szülés utáni reggel egy bevásárlókocsiban kitoltam a megőrzőből. „Nahát, nem álmodtam, itt van ő, a miénk! Milyen aranyos picurka.
Nem csak szeretetteli érintés és kötődés az első perctől, mert tudom, hogy sokat babusgatjátok enélkül is a kicsit, hanem hasfájásra, nyugtalan alvásra, sírással töltött idő csökkentésére, fogzási nyűgösségre, mozgásfejlődésre, immunrendszer erősítésére is varázsszer. Testnek, léleknek!
Szeretnétek, hogy tiétek legyen ez a Jolly Joker?
Ha ezeket a sorokat olvassátok azt jelenti, hogy a legtöbbet szeretnétek adni a babátoknak, ami adható. Szeretetteli kapcsolódást, érzelmi biztonságot, és tenni szeretnétek azért, hogy
Ha pár hetes kortól 8-10 hónapos korig rendszeresen alkalmazzátok a magyar mondókákkal kísért ősi indiai babamasszázst, igazi varázsszer lesz a mindennapokban!
J. Kovács Judit vagyok, háromgyerekes, elégedett ötvenes, lelkes feleség. Terasz- és kertimádó, napelemmel működő. Süti-kávé kombóban perfekt. A Móra kiadónál megjelenő 23 tagú Kerekítő mondókás könyvsorozat megálmodója.
Tizennyolc éve mondókás baba-mama foglalkozásvezető, 15 éve Kerekítő baba-mama foglalkozáshálózat és módszertani képzés vezető.
2020 óta szakképesített babamasszázs-oktató az ősi indiai ajurvédikus és Shantala féle technikában. Úgy döntöttem a négyezer éves gyakorlat mellett, hogy a nemzetközi és Thai gyakorlatból is okvelem van.
Egykori angol szakosként a legfrissebb angol kutatások és szakirodalom is segíti a blogcikkeimet.
TV, rádió interjúimat meghallgathatjátok a Kerekítő YouTube csatornáján, sokszor érintem a korai baba-szülő kapcsolódás fontosságát.
Kerekítő TikTok csatornámon mondókákkal várlak! Ismerkedjünk!
A rendszeresen masszírozott babák kevésbé sírósak, nyugodtabbak. Erősíti az immunrendszert, támogatja a mozgásfejlődést, sőt a beszédfejlődést is. Erősíti a szülő-gyermek kapcsolatot, érzelmi biztonságot, hozzájárul a jobb alváshoz, gyarapodáshoz. Hasi és fogzási fájdalmakra is varázsszer. Indiában oktatás nélkül is minden szülő ősidők óta el tudja sajátítani a felmenőitől! Ott napi rutin része.
A köldökcsonk leesésétől javasolt. Erre vonatkozóan külön videót találsz, amelyben bemutatom, hogyan és hány percig masszírozd az újszülöttet.
Kilenc-tíz hónaposan már elmásznak, de természetesen a részleges masszázs vagy a kedvenc részek továbbra is a mindennapok részei maradhatnak. Egy arcmasszázs még felnőttként is milyen jó volna, ugye?
NEEEM! Ez egy természetes mozdulatsor, hamar ráéreztek.
Nem tudjátok elrontani, van pár könnyen betartható szabály, amire oda kell figyelni. Gondoljatok bele, Indiában oktatás nélkül is minden szülő ősidők óta el tudja sajátítani a felmenőitől! Ott a napi rutin része. Nálatok is legyen az, az első félévben hatalmas jelentősége van!
Kezdetben van egy kis meló vele, többször is vissza kell néznetek a tananyagot, és rendszeresen gyakorolni, amíg a kezetekben nincs. Jó lenne elsajátítanotok mindkettőtőknek.
Szuper lenne, ha te, Apaként lennél ennek a mindentudója!
– ha szeretnétek egy több alkalmas tanfolyamra eljárni, találkozni más szülőtársakkal, közösségben lenni.
(Tudjátok mit? Menjetek helyette a már pár hónapos babácskával is Kerekítő mondókázó foglalkozásokra, ott is tudtok barátokra lelni, kimozdulni, feldobni a napotokat! Persze ha csak 5-6 fős kisbabás csoportra vágytok, akkor irány egy jelenléti tanfolyam, lényeg, hogy megismerjétek ezt a varázsgyakorlatot!)
– Nem én leszek a jó választás akkor sem, ha nektek számít az azonnali személyes visszajelzés.
( Bár szerintem, pont, hogy nagyobb biztonságot ad, hogy a videóknak köszönhetően akárhányszor vissza tudjátok nézni a pontos mozdulatokat, fogásokat.
No, meg a mailes utókövetés, hogy ne maradjanak el az alkalmak a mindennapok sűrűjében, amit én nyújtok, a jelenléti pedig nem. Ám lehet, hogy profik vagytok a szokáskialakításban, így ez nem szempont.)
Letisztult oktatófelületen 28 részletes videó vár a teljes testmasszázsról, az előkészületekről és a tudnivalókról. Rugalmasan haladhatsz, haladási mutató jelzi, amit már megnéztél. Rögtön hozzáférhetsz az összes oktatóanyaghoz, beleértve a mondókás és fogástáblázatot, valamint a négy részes hasfájáskezelő kisokos PDF-jeit is.
A Barion rendszerén keresztül tudsz biztonságosan bankkártyáddal fizetni. Nem kell hozzá sehova se bejelentkezni, regisztrálni, csak készítsétek elő a bankkártya adatokat, és két kattintással megvan!
E-mailt kapsz a megrendelés után, benne lesz az oktató felület linkje. Bármikor írhatsz vagy hívhatsz, ha kérdésed van.: szia@onlinebabamasszazs.hu, tel: 06204178766.
Bármikor, bármeddig, a pároddal együtt mindketten megtanulhatjátok saját tempóban. Örök hozzáférhetőséget biztosítunk, így kistestvér esetén is feleleveníthetitek.
Lentebb találod az árat és azt, hogy mit kapsz érte. Értéke felbecsülhetetlen!
Az egyik legnagyobb életre szóló ajándék, amit egy baba kaphat a szüleitől!
Itt válaszold meg a kérdést, amit feltettél. Kezeld a kifogását vagy a gyakori kérdésére adj egy igazán kielégítő választ.
Itt válaszold meg a kérdést, amit feltettél. Kezeld a kifogását vagy a gyakori kérdésére adj egy igazán kielégítő választ.
Itt válaszold meg a kérdést, amit feltettél. Kezeld a kifogását vagy a gyakori kérdésére adj egy igazán kielégítő választ.
Itt válaszold meg a kérdést, amit feltettél. Kezeld a kifogását vagy a gyakori kérdésére adj egy igazán kielégítő választ.
Itt válaszold meg a kérdést, amit feltettél. Kezeld a kifogását vagy a gyakori kérdésére adj egy igazán kielégítő választ.
Itt válaszold meg a kérdést, amit feltettél. Kezeld a kifogását vagy a gyakori kérdésére adj egy igazán kielégítő választ.
27 éve már, hogy 23 évesen ölelgettem elsőszülött kisfiúnkat, miután a szülés utáni reggel egy bevásárlókocsiban kitoltam a megőrzőből. „Nahát, nem álmodtam, itt van ő, a miénk! Milyen aranyos picurka.
Nincs annál menőbb, ha szuperapaként rendszeresen masszírozod a kisbabádat! Kerekítő Baba-mama foglalkozásokat vezetek 18 éve, és sajnálattal tapasztaltam, hogy ezekből az apukák gyakran kimaradnak, hiszen hétköznap délelőtt a legtöbb apa
Sokan azt hiszik, hogy csak amolyan kényeztetés, úri hóbort. Á, akkor nem is tanítanám, hiszen nélkülem is bőséggel babusgatjátok, puszilgatjátok, ölelgetitek szemetek fényét. Azért indítottam a videókurzust, mert ez a rendszeres
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.

“Ajánlás vagy visszajelzés az egyik vásárlódtól, amiben kiemeli legalább az egyik pozitívumát a terméknek.”

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Ez a webhely a Google Analytics-et használja anonim információk gyűjtésére, mint például az oldal látogatóinak száma és a legnépszerűbb oldalak.
A cookie engedélyezése lehetővé teszi, hogy javítsuk honlapunkat.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.